Bejárat > News > 2012 első Drift edzése Kiskunlacháza – Beszámoló

2012 első Drift edzése Kiskunlacháza – Beszámoló

március 25th, 2012

2012 Március 24. több szempontból is érdekes volt a hazai benzinvérűeknek. Volt évadnyitó gyorsulás, Opel találkozó, de számomra a leginkább várt program az első idei drift edzés volt. Hosszú hónapok után végre újra láthattam hátsó kerekes csodákat lapjával közlekedni. Üdítő látvány volt a sok BMW között egyre több japán vasat látni.

200sx-ek, Skyline és az örök E30-asok hol sor 6, hol pedig V8 motorokkal koptatták a gumikat a kiskunlacházi repülőtér aszfaltján. A pálya elég gyorsnak bizonyult, gyakran 100 km/h feletti belépősebességgel érkeztek a srácok és csodálatosan fűzték le a kanyarokat. A szervezésre sem lehetett panasz.

Folyamatos volt a haladás. Egyszer folyt el egy kis olaj és akadt párszor olyan is, amikor kicsit nagyobb volt a tempó és nem sikerült összeszedni időben, aminek a bóják látták kárát, de egy rövid pályarendezés után folytatódhatott a gyakorlás. Az autók minősége is egyre komolyabb szinten van. Ahogy az elején említettem, még mindig a BMW-k vannak többségben, de a turbós japán szerkezetek rendesen fel tudják dobni a hangulatot a süvítő, durrogó hangorkánnal és látványra sem utolsó testközelből látni egy R34-es Skyline-t ahogy precízen lefűzi a kanyarokat szinte végig ugyanazon a sebességen, de ez elmondható az SX-ekről is.

A V8-as E30-asok pedig hozták a megszokott üvöltést és az erőlködés nélküli folyamatos haladást kilincsel előre. Akik voltak olyan szerencsések, hogy utasként beülhessenek bármelyik versenygépbe, egy örök élménnyel gazdagodtak. Április 21-22-én pedig folytatódik az őrület az idei első bajnoki futammal, ahol még több ismert arcot és a téli hónapok alatt kicombosodott autókat láthat majd a közönség. Én biztos ott leszek és igyekezni fogok beszámolni a két napos rendezvény történéseiről részletesen!

Fotók az edzésről a POWERFANATICS.com facebook oldalán LÁJKOLJÁTOK!

Írta: Haj * POWERFANATICS.com

Hozzászólások lezárva